Együtt van Kucsera Gábor és Réka.Erre senki nem számított – Megtörte a csendet és beismerte Kucsera Gábor, EZ van közte és Varsányi Réka között! - Alekosz őrjöng

Kucsera Gábor rendkívül nagy szívű ember, és határozottan áll ki amellett, hogy a nőkkel méltányos bánásmódban részesüljenek. Ezt az Ázsia Expressz című műsorban is bizonyította, amikor védelmébe vette Varsányi Rékát, akit Alekosz, akkori párjaként és versenytársaként számos megaláztatás ért.

Gábor gyakran beszélgetett Rékával, és a kettejük között erős kapcsolat alakult ki, ami Alekoszban féltékenységet váltott ki, különösen miután Réka másnap szakított vele. A műsor forgatása után jóval később került sor a valós életben is a szakításra.

Habár heteken át Réka és Gábor voltak az internet álompárja, a rajongók mindenáron össze akarták őket hozni, végül nem vált valóra ez a remény, és azóta sem hallottunk róluk – egészen mostanáig. Közös időtöltés játék közben

Most azonban egy igazán bájos videót tettek közzé Instagram-oldalukon, amire az nlc hívta fel a figyelmet.

A videóból úgy tűnik, a szoros barátságuk továbbra is megmaradt, hiszen a felvételen látható, hogy Kucsi Gábor Rékával és annak két gyermekével társasjátékozott az előző estén.

A cikknek még nincs vége, lapozz!

Hatalmas hajóbaleset történt Verőcénél, ketten meghaltak, többen eltűntek

Szombat éjjel tragikus hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött

Most érkezett! Véresre verték Nagy Ferót


1 perce érkezett: Meghalt Hernádi

Megerősítették: Ma délután otthonában elhunyt Hernádi J. Sajnálatos hírrel szolgálunk, a Gyergyószentmiklóson

Ezek a csillagjegyek könnyedén szerelembe esnek a hosszú hétvégén


Kiderült, mi valójában G.w.M-nek a magyar rapper királynak a legmagasabb iskolai végzettsége. Teljesen ledöbbentünk.. EZ azért sok mindent megmagyaráz

A rapper Lakatos Leventével beszélgetett, amely során karrierje kezdetéről, annak csúcsáról, anyagi helyzetéről

Kitömik ennek az 5 csillagjegynek a zsebét pénzzel május 17-től


Hatalmas meglepetés éri a magyar nyugdíjasokat

2024 áprilisában több mint egy év után először ismét gyorsult az infláció Magyarországon – a márciusban

Ma halt meg Horváth László kínok között!

Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! mai horoszkóp -HÉTFŐ


1 perce érkezett: Megnősült Sebeők János! Ez igen! Nem akárkit vett el feleségül! Mutatjuk fotóval:

Tizenhárom éve már, hogy a kétezres évek egyik legnépszerűbb írója és filozófusa, Sebeők János végleg