Korábbi erőfeszítései végre meghozzák a várva várt gyümölcsüket, és ez hamarosan jelentős anyagi bevétellel is jár. De közben azt is jól teszi, ha nem ül a babérjain most sem, mert jelenleg ön mellett áll a szerencse anyagi dolgokban, ami pontosabban azt jelentheti, hogy váratlan helyről hirtelen pénz áll a házhoz, ugyanis egy talicska pénz kap május második felében.
Egy olyan ötlete támad, ami meglehetősen rendhagyó volt, most tényleg be is jön, sőt, pénzt fial, pénz áll a házhoz, ráadásul nem is kevés, hanem egy talicskányi! Talán nem is mondta sokaknak ezt a most kitalált ötletet, mert ha önnek mondja valaki más, lebeszélné az illetőt, de akármilyen kicsi is az esélye, ezúttal a Szűznek ennyi esély is elég, mert bejön!
Két különböző forrásból is számíthat extrapénzre a Bak! Egyrészt egy összeg visszajár önnek, ez, ha minden jól megy, hamarosan most már tényleg visszajut önhöz, talán ezt az összeget már el is felejtette. Másrészt korábbi munkája-befektetése is hoz pénzt, ebből is számíthat pluszbevételre a szokásos jövedelmén kívül, lehetséges, hogy egy extra havi fizetés üti a markát.
A Rák számára a karrierben roppant kedvező időszak kezdődik május második felében, pedig az igazi nyári hajtás még nem kezdődött el. Jobban jövedelmező pozíció, megbízás vagy feladatkör megszerzésének az időszaka lehet ez, szóval vegye észre a kínálkozó alkalmat és tegye oda magát a munkában és pénz áll majd a házhoz, még az is lehet, hogy egy talicskányi.