Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! mai horoszkóp -HÉTFŐ

Mai horoszkóp - Kos

Valószínűleg találkozni fog egy olyan személlyel, aki komoly hatással van önre, de fontos, hogy ne veszítse el a fejét. Viselkedjen teljesen nyugodtan minden helyzetben, így nem fogja zavarba hozni magát.

Úgy tűnik, hogy végre sikerül felkeltenie egy korábban kiszemelt személy figyelmét. Viszont arra figyeljen, hogy hanyagolja a "rózsaszínű szemüveg" használatát.

Még ha egyedül is szereti a kedvenc sportját űzni, akkor is tegyen kivételt és vigye el magával az egyik barátját is.

Ne legyenek önmagával szemben túl nagy elvárásai. Az igazgatói pozíció még várat magára.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Mai horoszkóp - Bika

Ne ragaszkodjon túlságosan olyan célokhoz, amelyek vonzók ugyan, de lehetetlen elérni őket - legalábbis egyenlőre -, hiszen így értékes energiákat pazarol el, amiket másra is fordíthatna.

Nem igazán intim hangulatban mostanság magát, de ne kell emiatt hibáztatnia magát. Rövidesen megváltozik a kedve és eltölthet egy kellemes, bensőséges esetét a párjával.

Használja ki a csillagok kedvező állásának a támogatását a komolyabb projekteknél. Itt az ideje, hogy előhozakodjon az új ötletével.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Mai horoszkóp - Ikrek

Mivel most szerencsés időszaka van, szánjon valamennyit a szabadidejéből a tanulásra is. Biztos lehet benne, hogy a környezetében mindenki értékelni fogja, a tudásvágyát és a kezdeményező készségét. A kapott bókok és dicséretek javítanak a közérzetén és sokkal jobban érzi majd magát.

Ne hagyja, hogy az önről szóló pletykák kihozzák a sodrából.

Ne feledkezzen meg a barátairól, szánjon némi időt rájuk is. Ha másra nincs is ideje, egy közös kávézást azért csak össze tud hozni.

Úgy érzi, hogy túl magas elvárásoknak kell megfelelnie. Meg kell húznia bizonyos határokat, mert ha nem teszi, akkor ön fog rosszul járni.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Mai horoszkóp - Rák

Fontos, hogy most minden feladatát pontosan végezze el, és lehetőleg duplán ellenőrizzen le mindent. Az esetleges gondatlanságból adódó hibáknak súlyos következményei lehetnek a jövőre nézve, ezért az a legjobb, ha kerüli az ilyen élethelyzeteket.

Ha megteheti, akkor most kicsit tegye félre a munkáját és töltse a nap nagy részét a partnerével. Észre fogja venni, hogy kedves nagyra értékeli majd ezt a gesztust.

Lehet, hogy az egyik munkatársa kissé szemtelen önnel, de ne zaklassa fel magát miatta, hiszen az nem tenne jót a munkahelyi teljesítményének.

Tele van izgalmas, érdekes öltekkel. Ne féljen megvalósítani őket!Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Mai horoszkóp - Oroszlán

A magánélet és a munka terén is sikeres lesz, és egy kellemes szeret teljes este vár önre. Ne féljen kimutatni az érzelmet és megosztani a gondolatait a párjával.

Még ha nem is nagyon szeret másoknak bókolni, most akkor is muszáj lesz kivételt tennie. Lepje meg a párját kedves gesztusokkal és ne fukarkodjon a dicséretekkel a családtagjai körében sem.

Ésszerű ütemben haladjon. Ne muszáj az elsőnek lennie, de vigyázzon rá, hogy ne ön ne maradjon le mások mögött.

Mostanság nincs jó hangulatban, de ez ne vegye el a kedvét semmitől. Végezzen olyan tevékenységet, amitől jobban érzi magát. Ne túlórázzon sokat és ne agyaljon felesleges dolgokon.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Mai horoszkóp - Szűz

Vannak idők, amikor kedvére válogathat a potenciális partnerek között, de ezekben a napokban elkerüli önt a szerencse. Ne essen emiatt kétségbe, inkább szenteljen minél több időt magára és legyen együtt a legközelebbi barátaival. Rendezze a gondolatait és előbb-utóbb a másik nem képviselői újra feltűnnek majd az életében.

Ne féljen a vakrandiktól, mert egyáltalán nem olyan rémesek, mint az sokan hiszik. Ha nem tetszik önnek az akivel randizik, akkor nem kell soha többet találkoznia vele és máris tervezheti a következő randevúját.

Ha nem ért egyet néhány munkatársával, akkor adja a tudtukra, hogy más a véleménye, de fontos, hogy ezt a megfelelő hangnemben tegye.

Ha nem tetszik önnek, amit a tükörben lát, tegyen ellene!Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Borzalmas hír rázta meg az országot – Elhunyt az ismert magyar rádiós

Gyors lefolyású, súlyos, méltósággal viselt betegség után 76 éves korában elhunyt Süli Ferenc, siófoki

4 szerencsés csillagjegy akire siker, szerelem és anyagi bőség vár Június 14-től


Most jött: Tömegkarambol Budapesten,itt vannak a részletek


3 csillagjegy számára új korszak kezdődik 2024. június 1-jén!

Amikor a kozmosz pozitív energiával tölt el minket, úgy érezzük, hogy jobban megalapozottak vagyunk – ez

A kínai horoszkóp szerint ez a 6 csillagjegy anyagi bőséggel kezdi a nyarat


Megkaptuk a 2024-es nagy éves horoszkópot – sorsfordulat, gazdagság, eladósodás, válás, gyermekáldás… rád mi vár?

Az új év beköszöntével számos változás és lehetőség vár a csillagjegyekre az asztrológia tükrében.

Siófokon jártunk, ahol megéheztünk. EZT az árat még mi sem hittük el, pedig sokat láttunk már

Siófok belvárosában sétáltunk, amikor megéhezett a lányom. 18 éves, szóval mondtam neki, hogy picit várjon

Csillagjegyek figyelem! Sorsfordító napok várnak ezek a csillagjegyekre:


3 csillagjegy, akikre rámosolyog a pénzbuddha a következő két hétben


Most jött a szörnyű hír: Összeomlott a Tv2, összeomlott az ország: Meghalt Hajdú

Meghalt Hajdú József, az FTC örökös bajnoka. Hajdú József játékosként kétszer lett magyar bajnok és