Hatalmas meglepetés éri a magyar nyugdíjasokat

2024 áprilisában több mint egy év után először ismét gyorsult az infláció Magyarországon – a márciusban mért 3,6 százalékos fogyasztóiár-indexnél 0,1 százalékponttal magasabbat mértek a múlt hónapban. Az élelmiszerek árindexe is emelkedett – a márciusi 0,7 százalékkal szemben áprilisban már 1 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, márciusra vonatkozó adatai szerint az öregségi nyugdíj átlagos összege 228 forinttal 231 495 forintra emelkedett, így ezúttal ebből az összegből kiindulva vizsgáltuk meg, hogy egy átlagos magyar nyugdíjas mekkora mennyiségeket tudott volna megvásárolni az általunk kiválasztott tíz termékből. Múlt pénteken közölte a fogyasztóiár-indexszel kapcsolatos legfrissebb adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ahogy a Pénzcentrum is beszámolt róla, az adatok nem túl szívderítőek – 14 hónap után megállt az infláció mértékének csökkenése, és a márciusi 3,6 százalékos pénzromlás után áprilisban ismét 3,7 százalékos volt az árindex, akárcsak korábban idén februárban. Az élelmiszerárak emelkedése még jelentősebb volt – a márciusi 0,7 százalékhoz képest áprilisban már 1 százalékra nőtt ez a mutató.

A nyugdíjas fogyasztóiár-index ezúttal együtt mozgott az összesítettel – a márciusi 3,6 százalék után most ez is 3,7 százalékra emelkedett. A lakosság különböző rétegeit tekintve az alacsony jövedelmű és a három és több gyerekes háztartások fogyasztóiár-indexe még csökkent áprilisban, míg a közepes jövedelmű és a nyugdíjas háztartások esetében nőtt, a magas jövedelmű háztartások esetében pedig stagnált az árindex:

nyugdíjasok: 3,6% → 3,7%,
alacsony jövedelmű háztartások: 3,0% → 2,9%,
a közepes jövedelmű háztartások: 3,3% → 3,4%,
a három és több gyerekes háztartások: 3,3% →3,2%,
magas jövedelmű háztartások: 4,4% → 4,4%. Mire volt elég a nyugdíj 2024 áprilisában?
A KSH legfrissebb, 2024 márciusára vonatkozó adatai alapján legutóbb 231 495 forint volt az átlagos öregségi nyugdíj, így mi most ebből az összegből kiindulva számítottuk ki, hogy az áprilisi árak alapján hány darabot/kilót/litert tudott egy átlagos magyar nyugdíjas megvásárolni az általunk kiválasztott tíz termékből.

Indexünk névadó termékének, a zsemlének ezúttal nem változott a fogyasztói átlagára – az változatlanul 66 forint volt. Ennek következtében a márciusi 3 504 darabbal szemben áprilisban valamivel többet, egészen pontosan 3 508 darabot tudott volna belőle megvásárolni egy átlagos nyugdíjas. A tojás darabára minimálisan csökkent is áprilisra (73 → 72 forint), így ebből a korábbi 3 168 darabbal szemben ezúttal 3 215 darabra futotta volna.

A 2,8 százalékos pasztőrözött tej átlagára is csökkent márciushoz viszonyítva (450 → 440 forint/liter), így áprilisban ebből a termékből 526 litert tudtunk volna megvásárolni, szemben a korábbi 514 literrel. A párizsi ára 2 750 forintról 2 700 forintra csökkent ezúttal, így ennek a terméknek az esetében is emelkedett a hazavihető mennyiség (84 → 86 kg).

Ugyanakkor a burgonya átlagára 415 forintról 424 forintra emelkedett, ennek következtében pedig 557 kilóról 546 kilóra csökkent a megvásárolható mennyiség. Az alma ára stagnált viszont (536 forint/kg), így a korábbi 431 kilónál minimálisan többet, 432 kilót tudott volna megvásárolni a magyar átlagnyugdíjas.

A liszt átlagára 176 forintról 178 forintra emelkedett, így a korábbi 1 314 kiló helyett áprilisban csak 1 301 kilóra futotta volna az átlagnyugdíj összegéből. Ezzel szemben a kristálycukor ára csökkent (365 → 361 forint/kg), így ebből a termékből 641 kilót tudtunk volna hazavinni a korábbi 634 kiló helyett.

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Végezetül a sertéscomb és a bontott csirke átlagára is emelkedett – előbbi 1 870 forint/kilóról 1 880 forint /kilóra, míg utóbbi 1 340 forint/kilóról 1 350 forint/kilóra. Ennek megfelelően mindkét termék esetében csökkent a megvásárolható mennyiség – a sertéscombnál 124-ről 123, míg a csirkénél 173-ról 171 kilóra.

Most jött: Tömegkarambol Budapesten,itt vannak a részletek


3 csillagjegy számára új korszak kezdődik 2024. június 1-jén!

Amikor a kozmosz pozitív energiával tölt el minket, úgy érezzük, hogy jobban megalapozottak vagyunk – ez

A kínai horoszkóp szerint ez a 6 csillagjegy anyagi bőséggel kezdi a nyarat


Megkaptuk a 2024-es nagy éves horoszkópot – sorsfordulat, gazdagság, eladósodás, válás, gyermekáldás… rád mi vár?

Az új év beköszöntével számos változás és lehetőség vár a csillagjegyekre az asztrológia tükrében.

Siófokon jártunk, ahol megéheztünk. EZT az árat még mi sem hittük el, pedig sokat láttunk már

Siófok belvárosában sétáltunk, amikor megéhezett a lányom. 18 éves, szóval mondtam neki, hogy picit várjon

Csillagjegyek figyelem! Sorsfordító napok várnak ezek a csillagjegyekre:


3 csillagjegy, akikre rámosolyog a pénzbuddha a következő két hétben


Jön a rendkívüli nyugdíjemelés 2024-ben – nagyon jó hírt jelentettek be!

Jön a rendkívüli nyugdíjemelés 2024-ben – nagyon jó hírt jelentettek be! Egyre nő a félmilliós havi

Pusztító ítéletidő érte el hazánkat – ERRE vonul óráról órára

Ma estig, késő estig eleinte elsősorban az Alföldön, Északi-középhegység nyugati felében, majd a középső

4 szerencsés csillagjegy akire siker, szerelem és anyagi bőség vár Június 14-től